Főoldal
Aktualizációs képzés - pénzügyi ismeretek
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Pedagógusaink részt vettek az aktualizációs képzésen Iskolánk pedagógusai frissítő képzésen vettek részt szeptember 25-én, melynek témája a pénzügyi ismeretek alapfogalmainak gyakorlati alkalmazása volt. A képzés során a résztvevők a játék segítségével sajátították el a szükséges tudnivalókat, és a játék során lehetőségük volt a megszerzett ismeretek azonnali alkalmazására. A tréning során a férfi csapat bizonyult a legeredményesebbnek, a versenyt Patkoló és Kluka tanár úr nyerte meg. A képzés levezetője Mgr. Dávid Michač volt, aki játékos formában segítette a tanulást és az eredmények kiértékelését. Az esemény nemcsak a pénzügyi ismeretek bővítését szolgálta, hanem a csapatmunka és a kreatív gondolkodás fejlesztését is. Köszönjük az OVB csapatnak az érdekes délutánt! /KZS/
Biela pastelka 2025
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Köszönet minden résztvevőnek! Iskolánk idén ismét csatlakozott a Biela pastelka jótékonysági gyűjtéshez, amely a vakok és gyengénlátó emberek támogatását szolgálja. Örömmel jelentjük, hogy 231 €-t sikerült összegyűjtenünk! Köszönjük minden diáknak, tanárnak és szülőnek a részvételt és támogatást! 💛 /KZS/
Határtalan Program
Új galériát helyezett a fényképalbumba
A Határtalan Programnak köszönhetően ma diákjaink színes és sokoldalú kulturális élményben részesülhettek. Gondosan összeállított órarend alapján a programon Örkény István Tóték című darabjának feldolgozása, tantermi táncház, csapatépítés és táncművészeti előadás volt. Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek , valamint a Szenc - és Vidéke Társulásnak a közvetítést!
Őszi élet- és egészségvédelmi gyakorlat – 2025. szeptember 12.
Do fotogalérie bol pridaný nový album Őszi élet- és egészségvédelmi gyakorlat – 2025. szeptember 12..
Iskolánk tanulói szeptember 12-én tartották meg az őszi élet- és egészségvédelmi gyakorlatukat a Fekete vízi Ekopark Relaxban. A program során a diákok természetjáráson vettek részt, kipróbálhatták az „állatsimogatót”, topográfiai ismereteket szereztek, valamint elsősegélynyújtási gyakorlaton is részt vehettek. A napot jó hangulat és finom ételek tették teljessé: a büfében cigánypecsenye, halászlé és sült hal várta a résztvevőket. A gyakorlatról készült fényképeket Hegedűs Zsófia készítette. /Kontár Zsuzsanna/
Gratuláció Szabó Editnek a Szent Gorazd ezüst érem kitüntetéshez
Do fotogalérie bol pridaný nový album Gratuláció Szabó Editnek a Szent Gorazd ezüst érem kitüntetéshez.
Az iskola alkalmazottai is gratuláltak Szabó Editnek a Szent Gorazd ezüst érem kitüntetéshez. Szenc, 2025.09.11. /KZS/
Szent Gorazd ezüstérmes kolléganőnk
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Iskolánk tanárnője, Szabó Edit elnyerte a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériuma által adományozott Szent Gorazd ezüstérmet az óvodai nevelés területén végzett életpályája elismeréseként, beleértve az óvodapedagógusok képzésében végzett munkáját, valamint az oktatásban végzett szervezői tevékenységét, különös tekintettel a nemzetiségi kisebbségek oktatására. Az elismerést Tomáš Drucker miniszter úr adta át számára. Szívből gratulálunk a kitüntetéshez, és további sok sikert és jó egészséget kívánunk neki! /KZS/
Tanévnyitó ünnepség – 2025/2026-os tanév
Do fotogalérie bol pridaný nový album Tanévnyitó ünnepség – 2025/2026-os tanév.
2025. szeptember 1-jén közösen nyitottuk meg az új tanévet. Ez a nap minden esztendőben különleges jelentőséggel bír: a kezdet reményét, a jövő ígéretét, a közös munka és a közös élmények kapuját jelenti. Diákjaink Makáč Rebeka és Németh Zsófia valamint kolléganőnk Varga Denisza színvonalas szereplésükkel ünnepségünk fényét emelték. Az idei tanév különleges mérföldkő iskolánk életében. Intézményünk neve és arculata megújult: 2025. szeptember 1-jétől már nem „Közös Igazgatású MTNY Iskola” néven működünk, hanem Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola néven. Új név, új távlatok, új lehetőségek, de ugyanaz a közösség, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Elsős diákjaink száma a 36 nappali tagozaton és a 34 az esti tagozaton. Számukra most nyílik meg egy új világ. A végzősök számára pedig elérkezett az érett
Rákóczi Szövetség Középiskolás Tábora
Do fotogalérie bol pridaný nový album Rákóczi Szövetség Középiskolás Tábora.
A Rákóczi Szövetség középiskolásokat megszólító programjai közé tartozik az Összmagyar Középiskolás Tábor, amelynek helyszíne Sátoraljaújhely. A 2024/2025-ös tanévben iskolánk 11 diákja vehetett részt a tábor gazdag programkínálatában, amelyen a résztvevők nyolc különböző országból érkeztek. Diákjaink az újvári szakközépiskolásokkal együtt utaztak a helyszínre. A tábor első napján ünnepélyes megnyitó és koszorúzás várta a résztvevőket, majd ismerkedési esten találkozhattak a különböző iskolákból érkezett társaikkal. A szobák beosztása iskolák szerint történt, az étkezés pedig a diákok beszámolója szerint „olyan volt, mint az iskolai menzán – tehát teljesen rendben volt”. A következő napok változatos programokat kínáltak: • Nemzeti Összetartozás Hídja, • Nagy János államtitkár úr köszöntője, • látogatás Füzér vá
Látogatás Királyfiakarcsán
Do fotogalérie bol pridaný nový album Látogatás Királyfiakarcsán.
Látogatás Királyfiakarcsán – köszönet a Petőfi Baráti Társulásnak december 10-én alakult meg a Petőfi Baráti Társulás, amely azóta is elkötelezetten őrzi a hagyományokat és ápolja a magyar kultúrát. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Társulás elnöke, Erdös Péter úr – aki harmadikos diáklányunk, Eszter édesapja – meghívására lehetőségünk nyílt ellátogatni Királyfiakarcsára. Egy teljes délelőttöt töltöttünk el ott, és elmondhatjuk: felejthetetlen élményben volt részünk. A vendéglátás minden képzeletet felülmúlt – ízletes reggelivel fogadtak bennünket, és finom ebéddel zártuk a programot. Erdös úr gondoskodott arról is, hogy a jó hangulatról se feledkezzünk meg – DJ-t szervezett, így zenével és tánccal is gazdagodott a nap. A műsort az osztályok állították össze, mindenki szívvel-lélekkel vett részt benne. Ezúton is szeretnénk
Felnőtt tanulók érettségi bizonyítványának átadása
Do fotogalérie bol pridaný nový album Felnőtt tanulók érettségi bizonyítványának átadása.
Június 9-én felnőtt tanulóink is ünnepélyesen átvehették a megérdemelt érettségi bizonyítványukat, ezzel lezárva egy fontos fejezetet életükben. /KZS/
67
Érettségi bizonyítványainak ünnepélyes átadása
Do fotogalérie bol pridaný nový album Érettségi bizonyítványainak ünnepélyes átadása.
2025. június 9-én sor került a nappali tagozatos végzős diákjaink érettségi bizonyítványainak ünnepélyes átadására. Az esemény méltó lezárása volt diákjaink középiskolai tanulmányainak, és egyben fontos mérföldkő a felnőtté válás útján. /KZS/
Esti tagozatos diákok érettségije
Do fotogalérie bol pridaný nový album Esti tagozatos diákok érettségije.
Június 4-én esti tagozatos diákjaink is sikeresen leérettségiztek – szívből gratulálunk nekik! Köszönjük a kitartásukat és elkötelezettségüket, a jövőben pedig sok sikert kívánunk nekik a további tanulmányokhoz és életútjukhoz! /KZS/
Szóbeli érettségi 2025
Do fotogalérie bol pridaný nový album Szóbeli érettségi 2025.
Végzőseink érettségiztek!
39
„Ballag már a vén diák...”
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Ma végleg elballagtak negyedikes tanulóink. Bár ma búcsút vettek iskolánktól, még visszatérnek az akadémiai hét után, hogy letegyék az érettségi vizsgáikat – életük egyik legfontosabb megmérettetését. Ezúton kívánunk nekik sok erőt, kitartást, önbizalmat és sikert az előttük álló feladatokhoz! Bízunk Bennük, szurkolunk Nekik! „A sikerhez nem az a fontos, honnan indulsz, hanem az, hogy ne add fel az utat.” (Zig Ziglar) Fényképek a Ballagás 2025-ös képalbumban találhatóak. /KZS/
Köszönetnyilvánítása a gyakorlati helyeken
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Bár a negyedikes diákjaink hivatalos ballagása pénteken lesz, ma – szerdán – egy különösen szép és kedves kötelességüknek tettek eleget. Ellátogattak a helyi óvodába és alapiskolába, hogy személyesen köszönjék meg az intézményvezetőknek, az óvodapedagógusoknak és nevelőknek azt a lehetőséget, hogy az elmúlt négy évben szakmai gyakorlatuk egy részét ezekben az intézményekben teljesíthették. Sajnálatos módon az óvodában a gyermekektől nem tudtak elbúcsúzni, mivel az intézmény az aktuális áramszünet miatt zárva tartott. Diákjaink ezt követően a szenci parkba is ellátogattak, ahol megkoszorúzták Szenczi Molnár Albert szobrát – ezzel is tisztelegve városunk nagy múltú szellemi öröksége előtt. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a helyi óvodának és alapiskolának, hogy évről évre bizalommal fogadják tanulóinkat, lehetőséget biztosítva számukra a szakm
Negyedikes diákjaink szerenádja
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Végzős diákjaink hagyományosan az utolsó tanítási nap délutánján szerenáddal búcsúznak tanáraiktól. Így történt ez idén is: eljöttek az iskola elé, hogy énekszóval köszönjék meg az együtt töltött éveket. Az idei szerenád különösen emlékezetesre sikerült – nemcsak énekeltek, hanem tánccal is megleptek bennünket. A szereplésük jókedvvel, vidámsággal töltötte meg az iskola előtti teret. Reméljük, hogy az érettségi vizsgákon is hasonló sikerrel szerepelnek majd, mint ahogy azt a szerenádon tették! /KZS/
Logó pályázat
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Iskolánkban logótervező pályázatot hirdettünk tanulóink számára. Nagy örömünkre több kreatív és igényes munka is érkezett! A pályaműveket a tanári karból álló zsűri értékelte, és végül Hrotko Krisztián, I. L osztályos rajzát választotta ki nyertesnek. Az ő munkája inspirálta leginkább az iskola új logóját. Köszönjük mindenkinek a részvételt és a fantasztikus ötleteket!
Elsősegélynyújtási tanfolyam
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Elsősegélynyújtási tanfolyam negyedikes tanulóinknak Az óvodapedagógia és nevelői szakos negyedikes tanulóink részt vettek egy elsősegélynyújtási tanfolyamon, amelyre 2024. május 16-án került sor. A képzést a Szlovák Vöröskereszt szervezte és valósította meg, melynek során a diákok elméleti és gyakorlati ismereteket is szereztek az elsősegélynyújtás alapjairól. Köszönjük a lehetőséget, és büszkék vagyunk diákjaink elkötelezettségére! /KZS/
Étlap
- Szerda14. 01.
- A: Polievka rascová s vajcom (5.075) (220/250/250)
Bravčové na tatranský spôsob (7.042) (SK) (143/169/187)
Cestoviny (17.001) (165/185/185)
Ovocný nápoj z prírodného 100% koncentrátu (1.026) (200/250/250)
- Csütörtök15. 01.
- A: Polievka zeleninová s drožďovými haluškami (5.121) (220/250/250)
Zemiaky zapekané so syrom a klobásou * (13.067) (SK) (290/330/330)
Šalát zo sterilizovanej cvikly (24.065) (75/100/100)
Voda s citrónovou šťavou a bylinkami (1.028) (200/250/250)
Csengetés
Szerda 2026.01.14.Naptár
- Jan
- 20
- Polročná písomka zo SJSL - Félévi dolgozat
I. L, I. OB - 01.20.
5 - Iskolai esemény
- 01.20.
- Polročná písomka zo SJSL - Félévi dolgozat
- Jan
- 13
- Polročná písomka zo SJSL - Félévi dolgozat szlovák nyelvből és szlovák irodalomból
III. L, III. O - 01.13.
1 - Iskolai esemény
- 01.13.
- Polročná písomka zo SJSL - Félévi dolgozat szlovák nyelvből és szlovák irodalomból
- 2025
- Dec
- 22
- Vianočné prázdniny - Karácsonyi szünidő
- 12.22.-01.07.
- Szünidő
- Dec
- 19
- Vianočný program - Karácsonyi műsor
I. L, I. OA, I. OB, II. OB, II. L, II. OA, III. L, III. O, IV. L, IV. OA, IV. OB - 12.19.
2-4 - Iskolai esemény
- 12.19.
- Vianočný program - Karácsonyi műsor
- Dec
- 19
- 12.19.
5-6 - Törölt oktatás
- 12.19.
- Dec
- 17
- Polročná písomka z PSY - félévi dolgozat pszichológiából
IV. OA, IV. OB - 12.17.
1 - Iskolai esemény
- 12.17.
- Polročná písomka z PSY - félévi dolgozat pszichológiából
- Dec
- 16
- Byt a bývanie - písomka
I. L, I. OB - 12.16.
5 - Iskolai esemény
- 12.16.
- Byt a bývanie - písomka
Fotogaléria
- semmi megjeleníthető adatok
Látogatók száma
2580875
